Tudnivalók a tufáról:
A vörösesbarna tufa egy természetes, vulkanikus kőzet, mely homokból, lávából, habkőből és hamuból áll. Meleg érzetet keltő, rendkívül porózus. A tufát már a rómaiak is használták villák, fürdők és gyógyfürdők építéséhez, a középkorban pedig várakat és városokat építettek belőle. Ma a kertépítésben használjuk, mint építő követ.
Vonzó külső:
A tufa kitűnően illik gazdagon burjánzó természetes kertekbe. Bájával a lassúság és melegség harmóniáját teremti. Modern kertekben a melegséget és a harmóniát biztosítja. Egy idő után moha lepi be a kövek nedves részeit, majd kis páfrányok telepszenek meg rajta, a résekben különböző növények nőnek. A tufa az idő múlásával egyre inkább beleolvad a környezetébe.
A nedves kövek sötétebbek a szárazaknál, s ezzel a színek csodálatos játékát teremtik meg. Az eső és a fagy eltávolítja a homokot a felület pórusaiból, így a kő - nyitott pórusaival - antik bájt sugároz. A tufához legjobban illő anyagok a terrakotta, a gyalogutakhoz való kavics, a kovácsoltvas, a fa és a természetes kövek.
Megmunkálása:
A tufa nagyon könnyen megmunkálható, nincs szükség professzionális vágószerszámokra. Egyszerűen szabja a megfelelő méretre egy kőműveskalapáccsal vagy fűrésszel. Kb. 5%-os kőhulladékkal kell számolni. Ezek a kövek felhasználhatók kezdő- vagy zárókövekként.
Felhasználása:
Száraz falazatok:
Készítsen 30 cm-es, tömörített alapot 0–32 mm-es murvából. Az alapra terítsen egy réteg kiegyenlítő burkolattörmeléket, és rakja le erre az első sort. Ezután a köveket kötőanyag nélkül rakja egymásra. Az érdes felületnek köszönhetően a kövek egymáshoz tapadnak, és nem tudnak elcsúszni. Támfal építésekor a következőket vegye figyelembe: a támasztófunkció megvalósulásához a falnak 5–10%-os dőlésszöggel kell rendelkeznie. A kiegyenlítő réteg terítésekor ügyeljen a szükséges lejtésre. Az első sor kő mögé fektessen le egy 5 cm átmérőjű dréncsövet. Építés közben a fal mögé (kb. 15 cm-es mélységben) töltsön vízáteresztő, 16–32 mm szemcseméretű gömbölyű kavicsot. Az utolsó 15 cm-t töltse fel földdel úgy, hogy a föld és a kavics közé egy réteg vliest terít.
Habarccsal készült falazatok:
Készítsen betonalapot. Húzza fel a falat trasszcement és homokból (0–5 mm-es falazó és vakoló homok vagy 0,06–4 mm-es esztrich homok) készült habarccsal. A kövek közti fúga
egyenletesen 1 cm mély legyen.